Sport ital – speciális üdítőital jótékony hatással
A sport italokat az üdítőitalok egy speciális formájának tekinthetjük, melyek amellett, hogy vízalapúak, általában gyümölcsízesítésűek, édesített alkoholmentes italok, jellemzően gyümölcs alapanyagokat, növényi kivonatokat és különféle aromákat tartalmazhatnak. A sport italok fogyasztása elsősorban intenzív mozgást végzőknek ajánlott. A sport italok, vagy más néven az izotóniás italok, amelyek összetételük, ásványi anyagtartalmuk eredményeként ionnyomásuk megegyezik az emberi szervezet ionnyomásával. Összetevőik között szinte minden esetben megtalálhatjuk a káliumot, magnéziumot, kalciumot, cinket és az anyagcsere folyamatok serkentését szolgáló B1, B1 valamint B6 vitaminokat egyaránt tartalmaz.
Sport ital – intenzív igénybevétel esetén
A sport italokat elsődlegesen azzal a céllal fejlesztették ki, hogy az élsportolók egy-egy versenyre való felkészülés során a sport italok fogyasztásával tudják pótolni az izzadás során elvesztett anyagokat és a felhasznált energiát. Hiszen fokozott igénybevétel esetén a víz nem képes pótolni az elvesztett ásványi anyagokat, hiszen alig tartalmaz ásványi anyagokat. A sport italok, vagy más néven izotóniás italok megfelelőek erre a célra, hiszen a folyadék ionnyomása megegyezik a szervezetben található ionnyomással, melynek normál értéke minden embernél ugyanaz.
Mit tartalmaz egy sport ital – jótékony összetevők széles skálája nem csak sportolók számára
A legtöbb sport ital, izotóniás ital ásványianyag tartalma nagyrészt káliumból és magnéziumból áll, de ezek mellett kalciumot, cinket is tartalmaznak, utóbbi segíti a szénhidrátfelvételt. A sport italokban található szénhidrát glükóz (szőlőcukor) vagy fruktóz (gyümölcscukor) formájában van jelen, amely lassabban emeli a vércukorszintet. Mindezek mellett számtalan vitamint is tartalmaznak, azonban leginkább az anyagcserét serkentő B1, B2 és B6 vitaminok dominálnak, viszont koffeint illetve más egyéb serkentő anyagot nem tartalmazhatnak.
Kutatások bizonyítják, hogy a sport italok semmilyen egészségkárosító hatással nem rendelkeznek, ezáltal bárki fogyaszthatja őket. Nem csak kizárólag sportolás közben fogyaszthatjuk, hiszen jótékony hatással van szervezetünkre például egy hirtelen bekövetkező nagyobb mértékű vízveszteség (hányás, hasmenés) esetén is. Akár gyerekek is fogyaszthatják hat éves kortól, hiszen nincs mellékhatásuk, nem árthatnak.